Az önbizalom és önbecsülés, mint életed megmentői

Posted on Posted in erő, félelem, hozzáállás, önbecsülés, önbizalom, önismeret, pozitív, stressz, tudat, új kezdetek

Amióta megírtam a könyvem, és elkezdtetek megkeresni, hogy segítsek megtalálni, mi lehet a betegség gyökere a Ti esetetekben, megdöbbenten tapasztaltam, hogy ennyi hasonlóság van bennünk, és az utunkban.

Erről korábban írtam már egy bejegyzést, amit eddig a legtöbben elolvastatok, és lájkoltatok. Itt olvashatod. 

Félszavakból is értelek, amikor mesélsz az életedről, és tudom, hogy mit érzel, mert én is úgy működöm, mint Te, vagy legalábbis nagyon-nagyon hasonlóan.

Ez a felfedezés engem megnyugtat, mert így látom azt, hogy nem vagyok egyedüli ufó ezen a világon, hanem vannak hozzám nagyon hasonló emberek is. Remélem, hogy Te sem érzed már magad olyan egyedül <3

Az egyik tulajdonság, vagy inkább jellemző, ami összeköt minket, az az önbecsülés, önbizalom hiánya.

Ez mondjuk nem egy nagyon extra dolog, mert szerintem az emberek 98%-a küzd ezzel.

A legdurvább, hogy ezt nem vesszük komolyan. Nem gondoljuk azt, hogy ez akkora nagy gond lenne. Ellavírozgatunk így. Annyira sok dolgunk van minden nap, hogy ez a legutolsó, amit feltennénk a tennivaló listánkra. Mármint azt, hogy ezen változtassunk, mert így nem érezzük jól magunkat.

Hát, én ilyen voltam.

Én úgy elvoltam, mint a kis nyári befőtt. Én az a tipikus jóhiszemű, mosolygós, mindenkinek segíteni akaró lány voltam, akinek fogalma sem volt a saját értékeiről, aki nem tudta értékelni az elért eredményeit, és aki nem szerette és nem becsülte önmagát. + azt sem tudtam, hogy miben vagyok jó, ki vagyok és mi vagyok.

Az endometriózis óta pedig:

jóhiszemű, mosolygós, mindenkinek segíteni akaró Nő vagyok, 🙂 aki jobban észreveszi a saját értékeit, aki tudja értékelni az elért eredményeit, és aki szereti és becsüli önmagát. + egyre jobban tudom, hogy miben vagyok jó, ki vagyok és mi értelme van az életemnek. Nem mondom azt, hogy ez a topp, és innen nem lehet tovább fejlődni. Rengeteg mindenen akarok változtatni az életemben, amiket eddig még nem tettem meg. Az önfejlődés élethosszig tartó tanulást jelent.

De van egy nagy különbség.

Nem azért vagyok ilyen, mert azt hiszem, hogy ettől majd jobban fognak szeretni.

Azért vagyok ilyen, mert belülről ilyen vagyok. Rájöttem, hogy az énem ezen része mélyen belülről fakad, és ez nekem teljesen természetes. Nem megerőltető az emberekkel kedvesnek lennem, nem megerőltető mosolyognom, és annyira jó érzéssel tölt el, hogy az emberekről nem egyből a rosszat feltételezem. Az én világomban nincsenek gonosz emberek, csak tanítók. És ez végtelenül jó érzés. Annyiszor mondták már nekem, hogy én milyen naív vagyok, és egy rózsaszín világban élek.

Ez igaz. A világom rózsaszín. De azért, mert én így érzem jól magam. Hiszek abban, hogy az élet nem egy kiképző tábor, amit végig kell szenvednünk, majd a végén hulla fáradtan leroskadni. Az élet azért van, hogy élvezzük, fejlődjünk, kerüljünk közelebb Önmagunkhoz. Szükségünk van mókára, játékosságra, nevetésre, összefogásra, pozitív, inspiráló történetekre. Ezek a dolgok teszik széppé és emlékezetessé az életünket. És annak ellenére, hogy a média minden oldalról azt akarja velünk elhitetni, hogy az élet veszélyes, az emberek veszélyesek, féljünk egymástól, gyanakodjunk egymásra, hiszek benne, hogy mi nem egymás ellenségei vagyunk. Mi nem egymás konkurensei vagyunk, hanem az Emberi faj tagjai. Ha úgy tetszik, egy család vagyunk. És hiszek benne, hogy minden emberben van jó, csak vannak, akik ezt jó mélyre elnyomták magukba. Mindezeken felül abban hiszek, hogy a világ olyan, amilyenné azt mi tesszük. Én egy ilyen világban élek, és azon dolgozom, hogy a világ minél inkább ebbe az irányba menjen el.

Az endometriózis nem változtat meg mindent az életedben.

De nagyon sok mindent a helyére tesz.

Az endometriózissal a hátam mögött jobban értem magam, és tisztelettel tudok magammal bánni.

Már nem érzem azt, hogy áldozat lennék, hanem tudom azt, hogyha valahol nem érzem jól magam, akkor bármikor jogom van hozzá, hogy onnan elmenjek, vagy elmondjam a véleményemet, őszintén. És bármikor jogomban áll változtatni az életemen. Bármikor jogomban áll nemet mondani.

Az endometriózis ébresztett rá, hogy mennyire nem érzem jól magam ebben az áldozat szerepben. Nem élvezem. Nem élvezem, hogy nem szeretem magam. Hogy nem ismerem magam. Így hát elkezdtem foglalkozni az önbizalom, önbecsülés, önismeret fejlesztésével, erősítésével.

Utólag látom, hogy ennek mekkora jelentősége volt.

Mert ha nincs önbizalmad, azt fogod hinni magadról, hogy te nem vagy képes változtatni a helyzeteden.

Ha nincs önbecsülésed, az fog történni, hogy a betegség fog Téged meghatározni, legalábbis úgy érzed, hogy ez a betegség tönkretett téged, és egyre kevésbé becsülöd magad, mert még beteg is vagy, és úgy tűnik, nem tudsz belőle kijutni. Még arra sem vagyok jó, hogy gyereket szüljek…

Ha pedig nincs egy alap ismereted magadról, akkor nem tudod, hogy mit is akarsz igazán. Nem tudod, hogy mi a jó Neked, milyen helyzetekben vagy boldog, mi okoz örömöt, és mi nem.

Ha az önbizalom, önbecsülés, önismeret alacsony, vagy nincs, akkor nagyon nehéz egy ilyen embert próbáló helyzetből, mint az endometriózis kijutni.

Sokan ezért nem tudnak változtatni az életükön. Mert azt hiszik, hogy nem tudnak, nem képesek rá, nem bíznak magukban, emiatt félnek, és nem cselekednek. 

Sokan azért is félnek elengedni a régi énüket, mert nem tudják elképzelni, hogy milyenek lennének, ha nem olyanok lennének. Sokan azért félnek kilépni, mert nem tudják elképzelni, hogy milyenek lennének a betegség nélkül… mert van, aki már olyan régóta beteg, hogy önmaga részévé tette a betegséget.

És nehéz elengednie, mert ki leszek én akkor, ha már nem lesz ilyen az életem?

Ezért is mondom sokszor, hogy az endometriózissal egy kicsit meghal az egónk, és az egó nem szereti, ha sérül. Ezért is dumál le minket arról sokszor, hogy bármit is változtassunk az életünkben, mert olyan, mintha az előző énünk, életünk meghalna. És az egó nem szereti a változást, mert az potenciális veszélyt jelent.

Azért is beszélek Neked ezekről, mert ezek a dolgok mind az elménkben léteznek. Ezek nem valóságos, fizikai veszélyek, hanem az egó félelmei. És ezekről nagyon-nagyon ritkán esik szó, pedig mennyire nagyon fontos lenne! Minden félelmet keltő helyzetben fel kellene tennünk magunknak a kérdést:

Mi lehet a legrosszabb dolog, ami megtörténik? 

Általában nem az, hogy a legrosszabb esetben meghalok. Nem az életünk forog veszélyben, ha a diétánkat akarjuk megváltoztatni, vagy ki akarunk lépni a munkahelyünkről, vagy a romlott párkapcsolatból. Ezek a félelmek mind az elménkben vannak, és ha adhatok Neked egy jó tanácsot, ezt jegyezd meg, és minél többször emlékeztesd magad rá.

Nem csak dolgoktól félünk, hanem saját magunktól is. Félünk szembenézni a múlttal, mert attól félünk, hogy mi van akkor, ha minden félelmünk beigazolódik. Azt érezzük, hogy akkor vége mindennek. Pedig nincs és nem is lesz vége. Mert ez az egész félelem csak egy illúzió.

Azt hisszük, hogy nem vagyunk elég jók. Hogy teljesen normális, hogy jók vagyunk, a legjobbra törekszünk, de a hibáink azonnal ki vannak emelve. Így lettünk szocializálva a poroszos iskolarendszerben. Mert a rendszernek nincs szüksége önbizalomtól duzzadó, egészséges önbecsüléssel bíró emberekre. Azokat nem lehet félelemben tartani. És akit nem lehet félelemben tartani, azt nem lehet irányítani.  A rendszernek nincs szüksége kreatív, önálló emberekre, hanem robotbirkákra. Dolgozzál, termeljed a pénzt, vásároljál, fizesd az adót, majd mikor az ezzel járó stresszbe belebetegedtél, fizess azért, hogy életben tartsunk, és enyhítsünk a szenvedéseden, fájdalmaidon.

Nem Te tehetsz arról, hogy alacsony az önbizalmad, és nincs önbecsülésed. Nem is a szüleink, mert őket is így nevelték. A rendszert mondhatnánk hibásnak, de inkább nézzünk rá úgy, hogy a rendszer hibájából tudunk mi erőre kapni és felemelkedni. Nem a hibásokat kell keresni, hanem az ugródeszkákat.

Egy előadáson hallottam a következőt, ami zseniálisan igaz, és egy olyan Nőnek, akinek alacsony az önbizalma és önbecsülése, ezt mindig észben kellene tartania:

 

Úgy kellene önmagunkra nézni, mint a felhőkre.

Láttál már csúnya felhőt? Vagy rosszul fodrozódó felhőt? Vagy csúnya színű felhőt?

Nem.

Minden felhő tökéletes, úgy, ahogy van. Mindegyik más és más, és ez teszi az eget annyira kivételesen mennyeivé.

Nézz magadra úgy, mint egy felhőre. Egyszerűen nem hibázhatsz. Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy.

 

Szeretettel ölellek,

Lux Boros Kata

Photo by Pero Kalimero on Unsplash

Leave a Reply