Tanulni annyi, mint változni. ⋆ Lux Boros Kata

Az egyik kedvenc filmemet néztem, és mindig találok benne valamit, ami megindít bennem valamit. A Kis Buddha című filmben hangzik el a következő mondat, mely Buddhától származik:

Tanulni annyi, mint változni.

Rövid, velős, ütős mondat.

Amikor az élet egy számunkra kellemetlen próbatételt sodor elénk, óhatatlanul is előfordul, hogy kiborulunk. Sokkot kapunk. Az addigi megszokott mederben csörgedező életünkből kiszakadunk. Kirántották a lábunk alól a talajt. Kiszakít egy helyzet, egy esemény, egy baleset, egy betegség. Egyszerűen az élet behúzza a kéziféket, és mi nekikenődünk az élet szélvédőjének. És úgy tűnik, tehetetlenek vagyunk, mert nincs ráhatásunk az eseményekre.

Az endometriózissal töltött éveim és tapasztalataim azonban rávilágítottak arra, hogy akkor is van lehetőségünk a dolgokat befolyásolni, amikor úgy tűnik, hogy meg van kötve a kezünk.

Az endometriózis által sarokba szorítva érezhetjük magunkat. Érezheted azt, ahogy én is éreztem, hogy micsoda egy kiszúrás ez az egész. Az élet igazságtalan, semmi rosszat nem tettem! Fiatal vagyok, egészségesnek kéne lennem. Miért érdemlem én ezt?

És csak kapkodod a fejed.

Viszont rájöttem valamire. Valami nagyon fontos dologra.

Mindig is hittem abban, hogy azért születtünk a Földre, hogy tanuljunk, fejlődjünk, változzunk, jobbá tegyünk önmagunkat, környezetünket, a világot. De az is lehet, hogy a feladatunk csupán annyi, hogy visszataláljunk Önmagunkhoz.

És ezt mindannyian más és más utakon valósítjuk meg. Kinek könnyebb, kinek nehezebb az útja. De mindannyian tanulunk.

Ha nem tanulunk, ha nem haladunk előre, akkor visszafelé haladunk. Nincs olyan, hogy álldogálunk. Vagy előre, vagy határa van. Ha nem figyelünk oda, ha nem jó úton járunk, akkor észre sem vesszük, de a testünk benyomja az unalmast, és felhördül, felsikolt, hogy háló! Nem jó az irány! Ideje visszatérni az útra. Ideje változtatni.

Sokan viszont félünk a változástól. Azért, mert félünk az ismeretlentől. Félünk attól, ahova megyünk, hisz ott még nem jártunk, és nem tudjuk, hogy mi fog minket ott várni. Emiatt inkább olyan helyzetekben maradunk, amelyek nem hogy nem visznek minket előre, nem hogy nem építenek minket, hanem még hátráltatnak is. Így lehet, hogy képesek vagyunk megdumálni magunkat, hogy tulajdonképpen miért is van az rendben, hogy már évek óta benne vagyunk egy olyan párkapcsolatban, ami már terhes a számunkra, vagy egy olyan munkahelyen dolgozunk, ahol a lelkünk úgy kiált levegőért, szeretetért, törődésért, mint egy, a sivatagban kódorgó embere egy csepp vízért, már a szomjhalál szélén.

Sír a szívünk, és mi az elménkkel megmagyarázzuk, hogy jó ez így.
Ráfújjuk a tejszínhabot a kakakupacra, és elhitetjük magunkkal, hogy ó, tulajdonképpen ez nem is olyan rossz.

Kit akarunk becsapni?
Kit akarunk megtéveszteni?

Lehet, hogy a környezetünkkel el tudjuk hitetni, amit el akarunk hitetni, de egy valaki van, akit nem fogsz soha de soha becsapni: a Lelkedet. Igazi Önvalódat.

A hosszas önsanyargatás eredményeképpen szépen elkezdenek jönni a figyelmeztető jelek. Ezek még finom, enyhe jelek. Éppen ezért nem is vesszük őket túlontúl komolyan. Aztán mivel nem változtatunk, jönnek a durvább jelek. És mi még mindig nem csinálunk semmit. Á, semmi gond, csak beképzelem! Aztán jön a következő adag. És a következő. És a következő. Ez addig fog menni, amíg nem vesszük a lapot. Addig fognak jönni a jelek, amíg már nem tudjuk nem észrevenni. És aztán, mikor már komolyan vesszük, esik le egyáltalán, hogy itt baj van. És ekkor már annyi cuccunk van puttonyunkban, hogy több időbe telik mindent szétszortírozni, kidobálni, átrendezni, és a helyére tenni.

De a jó hír az, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen. Minden lehetséges. Ha akarunk rendet tenni.

A változás tehát az élet elengedhetetlen velejárója. A változás jó. Ahogy tanulunk, ahogy tágítjuk a nézeteinket, úgy változunk mi is. Ne ragaszkodjunk a nem működő dolgokhoz, gyógyítsuk meg a nem működő kapcsolatokat, vagy ha nem tudjuk, akkor lépjünk tovább. És ami a legfontosabb: ne hagyd tovább a lelkedet szomjazni.

Töltődj fel.
Csinálj olyan dolgokat, amiket szeretsz. Ha nem tudod, mit szeretsz, akkor találd ki, mit szeretsz.
Nevess sokat.
Töltsd az idődet olyan emberekkel, akik felemelnek, akik pozitívak.
Kerüld az olyan embereket, akik állandóan panaszkodnak, porba tipornak, lehúznak, akiknek csak a lelki szemetesládája vagy.
Hallgass a szívedre.
Használd az intuíciódat a gyógyuláshoz vezető utadon. Olyan orvoshoz menj, akiről érzed, hogy segíteni tud Neked. Aki nem hisz benned, azt nagy ívben kerüld el.
Aludj sokat, de legalább többet.
Mozogj többet, ha csak annyit teszel, hogy 2 megállóval előbb szállsz le, vagy 500 méterrel messzebb parkolsz le a célodtól, már tettél valamit magadért.