A Gyógyulás az endometriózisból könyv, és ami mögötte van…

Posted on Posted in érzelmek, felelősségvállalás, gyógyulás az endometriózisból, könyv

Mikor 2015. november 12-én megtudtam, hogy mindkét petefészkemből felszívódott az ott éktelenkedő 4,93 és egy 4,94 cm-es ciszta műtét, gyógyszeres hormonkezelés és szülés nélkül, hatalmas öröm járt át. Véget ért egy hosszú, szenvedésekkel, fájdalmakkal és egy egész életet megváltoztató felismerésekkel teli időszak.

Az elmúlt 8 év reménykedéssel, bizakodással, imádkozással, hittel, kitartással, pofára esésekkel majd újra felállásokkal telt. Soha nem tudtam, hogy az endóból hogy fogok kikecmeregni, de annyira hittem benne, hogy képes vagyok rá, és készen voltam mindent megtenni azért, hogy újra egészséges legyek.

photo-1442810030476-6d83b45a1094

Amikor eldöntöttem, hogy megírom a könyvet, nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Csak a lendület, az öröm és a boldogság vitt, és az motivált, hogy ezt meg akarom osztani a hozzám hasonló lányokkal, nőkkel, édesanyákkal, akik lányuk küszködését nézik tétlenül.

Aztán jött a hideg zuhany. A könyv megírása.

A munkát úgy kezdtem, hogy egy-egy gondolatban összeírtam, hogy mik is történtek az évek alatt. Ezekhez írtam algondolatokat, csak jöttek és jöttek az emlékek. Papírokat írtam teli.

Ekkor döbbentem meg először, hogy mennyi minden történt velem pár év alatt. Magam előtt láttam az események sokaságát, feketén-fehéren.

Szembesültem vele, hogy mekkora utat jártam be, és mennyi mindenre jöttem rá saját magammal kapcsolatosan. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, mert a korábbi kishitűségemnek köszönhetően én soha nem tudtam értékelni az általam elért eredményeket, sikereket. Valahogy az mindig tök magától értetődő volt, nem tudtam magamnak örülni. Most viszont ez elkezdett megváltozni.

Szóval ezekből a gondolatokból, jegyzetekből építettem fel a könyv vázát, majd a tartalomjegyzéket, és végül is már nem volt más hátra, csak kifejteni a gondolatokat, témákat. Haha, csak 🙂

Ezt a könyvet körülbelül két hét alatt írtam meg. Mindent és mindenkit félretettem, és ezzel keltem, ezzel feküdtem. Szerencsés vagyok, mert türelmes és megértő Férjem, családom, barátaim vannak, hagytak dolgozni, alkotni.

Ott ültem a gépem előtt, és írtam, mint a kisangyal. Ömlöttek belőlem a szavak, a mondatok, nem is nagyon kellett semmin gondolkozni, mert akármennyire is akartam, nem tudtam kitörölni az emlékeim közül ezt a 8 évet. A szavakkal könnyek sora szakadt fel belőlem, rengeteget sírtam ebben az időszakban.

A könyv megírása életem egyik legnehezebb része volt, és nem az írás miatt, mert imádok írni.

A könyv megírása egyszerűen feltépett mindent. Minden emlékem előjött. Minden fájdalom, akár lelki, akár fizikai, minden szívszaggató sírás, az édesapám halála, a kínzó önbizalom hiány, az állandó magány érzése, a sötétben való tapogatózás mardosó érzése. Hát azt hiszem ezt nem is kell részleteznem, tudod, miről beszélek.

Újra átéltem a betegségemet. 

A könyv első részében beszélek az én konkrét esetemről, hogyan derült ki, hogy zajlottak a műtétek, mit éltem meg ezek alatt, hogyan zökkentem vissza a mindennapokba a műtétek után.

Mintha újra a kórházba készültem volna, amikor a kórházi résznél tartottam.
Aztán fellélegeztem, amikor kijöttem a kórházból.
Aztán elfogott a félelem, amikor harmadjára is diagnosztizálták az endometriózist.

Egyszerűen döbbenetes élmény volt.

Azért is fejeztem be ilyen gyorsan a könyvet, mert be kellett fejeznem, minél hamarabb, ugyanis annyira átéltem érzelmileg az egészet újra, hogy a könyvírás vége felé elkezdett megfájdulni a bal petefészkem.

“Muszáj befejezned a könyvet, mert túlságosan megéled érzelmileg.” Mondtam magamnak.

A végére még visszarántom saját magamat, BE KELL FEJEZNED AZ ÍRÁST!

Aztán befejeztem a könyvet, fellélegeztem. Regenerálódással töltöttem az utána következő 1-2 hetet.

Viszont azt kell, hogy mondjam, hogy a könyv megírása volt az a mozzanat az életemben, ami pontot tett a történet végére. Kiírtam magamból mindent, amit ezzel kapcsolatban érzek, éreztem, tapasztaltam meg. Összeállt a kép. Kisírtam magam, ahogy írtam a sorokat, meggyászoltam a saját szenvedésemet, és ezzel el tudtam engedni a 8 évet.

A könyv szerkesztésével kapcsolatos munkálatok már gördülékenyek voltak.
Meglepődéssel tapasztaltam, hogy már milyen könnyedén olvasom a történetemet!
Úgy olvastam, mintha nem is velem történt volna az egész!
Annyira felemelő érzés volt, amit most először éreztem hosszú évek óta.

Végre azt éreztem, hogy ez már a múlt, és már nem hat meg annyira. Persze tudnék ezen bármikor sírni, de egészen máshogy érzek már a könyv megírása után, mint előtte, vagy közben.

A könyvben nem csak a műtétek, kezelések sorát írtam le, hanem a lelki vetületét is. Hogy hogyan tettem a gondolataimat helyre. Hogyan szembesültem azzal, hogy a betegséget önmagam okoztam, senki más. Ezzel szembesülni végtelenül nehéz dolog, mert itt jutottam el arra a pontra, hogy felelősséget vállaltam az életemért. A tetteimért, gondolataimért, érzelmeimért.

Elfogadtam azt, hogy nem az orvosok nem tehetnek arról, hogy beteg lettem, és hogy nem tudnak meggyógyítani.
Nem az élelmiszergyárak tehetnek arról, hogy egészségtelen ételeket gyártanak.
Nem a munkahelyek, a főnökök, a hülye kollégák tehetnek arról, hogy egész nap szívják a vérünket, és a munka vagy akármi okozta stresszt nem tudjuk levezetni.
Nem a tévéműsorok az ostobák, hogy csak a félelmet, a negatív híreket, az ostoba, agyat lezsibbasztó, kreativitást  és kreatív gondolkozást kiírtó műsorokkal butítanak bennünket.

Senki más nem tehet a betegségemről, hanem én, csakis én.

Véget ért a másokra mutogatás, véget ért a felelősség áthárítása. Véget ért az a tehetetlenség érzése, hogy ki vagyok szolgáltatva az egészségügyi ellátásoknak, hogy az orvosok nem tudják, hogyan lehet ezt a betegséget meggyógyítani. Tehetetlennek éreztem magam, és ez annyira frusztrált, hogy el sem tudom mondani mennyire.

Amikor viszont erre rájöttem, akkor az irányítást is képes voltam visszavenni, és nem vártam senkire, hogy gyógyítson meg. Senki más nem tud meggyógyítani, csak én saját magamat. 

Amennyire nehéz volt a 8 év az endóval, annyira nehéz is volt lezárni és elengedni.

De nagyon hálás vagyok, hogy volt lehetőségem kiírni mindent, mert a fájdalmak után azt érzem, hogy egy új élet kezdődhet újra.

Ezzel az érzéssel tekintek ma az Ég felé, és mondom ki: KÖSZÖNÖM! <3

kata10

Szeretettel ölellek,
Lux Boros Kata
Életmód coach, vegán életmód szakértő, író

Leave a Reply