Amikor endometriózisom volt, iszonyatos nehéz éveket éltem. Állandó depresszió, de miért történik ez velem, kérdezgettem folyton magamtól, sírásból álomba merülés úgy, hogy közben titkon azt reméltem, hogy ne is keljek fel, mert ennek így mi értelme…

Fájt a testem, fájt a lelkem, fájt az egész lényem.

Hallottam egyszer azonban egy olyan mondatot egy Megvilágosodott Szent szájából, ami életre keltett.
Szembesített.
Felébresztett, hogy erős vagyok.
Hogy mennyi mindenen keresztül mentem már, fiatal korom ellenére.
Hogy a legsötétebb órákból is van kiút.
Hogy a Fény mindig ott van, csak meg kell találnunk.
A Fény felé kell fordulnunk.

Ez az élő, Megvilágosodott Szent, Ching Hai Legfelsőbb Mester. Tisztelem, szeretem, Ő mutatta meg nekem, hogy a Lélek ereje mindent felülmúl.

És Ő azt mondta, hogy:

nem kapunk az élettől olyan feladatot, amit ne tudnánk megoldani. Hisz Isten, a Mindenható, az Univerzum, a megfoghatatlan Erő, nevezzük, ahogy akarjuk, csak olyan feladatokat ad, sodor az utunkba, amit egészen biztosan meg tudunk oldani. Ő bízik bennünk, Ő ismeri a bennünk rejlő Erőt, tudja, hogy képesek vagyunk rá. És ezen feladatok által, ha megoldottuk, mi csak többek leszünk. 

Ez is késztetett arra, hogy feltegyem magamnak a kérdést:

Miért kaptam egyáltalán az endometriózist?
Mit akar nekem ezzel az Univerzum megtanítani?

A betegségem elején egy áldozat voltam. Elszenvedtem az eseményeket.
Sodródtam.
Hagytam, hogy mások mondják meg, milyen kilátásaim vannak egészségügyileg.

Mellékszereplő voltam a filmemben, Életem Filmjében, és nem a Főszereplő.

Amikor ez a gondolat mélyen átjárt, elkezdtem hinni abban, hogy képes vagyok megoldani ezt a feladatot. Amit biztos, hogy nem véletlenül kaptam.

Rájöttem, hogy én nem áldozat akarok lenni, hanem aktív cselekvője az életemnek.
Rájöttem, hogy én akarom az életemet irányítani, és nem akarom, hogy mások döntsenek, rendelkezzenek, hozzanak ítéletet a testem felett.
Rájöttem, hogy én vagyok a felelős saját sorsomnak.
Az én kezemben van a döntés, hogy mit kezdek az endometirózissal.
Vele akarok élni, vagy nélküle.
Elfogadom, hogy ebből nem lehet meggyógyulni, vagy azt mondom, hogy azért, mert még (MÉG!) nem tudják biztosan, hogy miért alakul ki ez a betegség, és azt sem, hogy mi erre a konkrét gyógymód, az nem azt jelenti, hogy NINCS rá gyógymód.

Mert MINDENRE van gyógymód, csak meg kell találni.
Ahogy mindenre van megoldás is.

Én eldöntöttem, hogy nem fogadom el azt, hogy együtt kelljen élnem egy betegséggel.
Nem fogadtam el, hogy az normális, hogy összeesek a fájdalomtól.
Nem fogadtam el azt, hogy minden havi esemény pokoli élmény legyen a megbénító görcsöléstől.
Nem fogadtam el azt, hogy fájdalomcsillapítókon, hormonokon kelljen élnem, hogy műtétről műtétre fogok járogatni, amíg a méhemet is kiveszik.
Egyszerűen nem fogadtam el.

És azzal, hogy nem fogadtam el, őrületes kutatásba kezdtem, és már-már mániámmá vált, hogy keressem a gyógyulás lehetőségeit.

Mert arra is rájöttem, hogy nem várhatok arra, hogy belerepüljön a sültgalamb a számba.

Én csak úgy ülök, nem csinálok semmit, vagy ami még rosszabb, ugyanazt csinálom, amit eddig csináltam, és azt várom, hogy majd egyszer csak minden varázscsapásra újra rendben lesz.

Rájöttem, hogy nekem kell tennem saját magamért. Nekem kell az egészségemet újra helyreállítanom, megtalálnom.

És arra is rájöttem, hogyha nekem valami nem tetszik, és nem akarok betegen élni, akkor nem másokra kell várnom, hogy majd meggyógyítson. Mert azzal megint csak kiadom a kezemből a kormányt, Életem Kormányát.

Nem, azt nem! Én fogom megtalálni a gyógyulásom kulcsát!

Az endometriózis egy utazás. Utazás Önmagunk felé.

Nekem az egyik legnagyobb lecke az volt, hogy megtanuljam, és elhiggyem, hogy tulajdonképpen nincs olyan történés az életemben, amit ne tudnék megoldani.

Így vagy úgy, de MINDENRE VAN MEGOLDÁS, és rajtunk áll, hogy melyik Utat választjuk.

A könnyebb utat, vagy azt az Utat, ami rögösebb, mert nem egy sík terepen gyalogolunk, hanem egy hatalmas, csupasz hegyre készülünk felmászni, a csúcsra. Nem könnyű, ez tény. De a végén büszkeség, öröm és hála fogja átjárni a szívünket, hogy igen, hittünk magunkban, hittünk abban, hogy képesek vagyunk ezt az utat végigjárni, és tudni fogjuk, hogy jól döntöttünk, hogy nem a könnyebb utat választottuk, mert tudjuk, hogy mindent megtettünk azért, hogy feljussunk a csúcsra. Mindent megtettünk azért, hogy elérjük a célunkat.

      

És ezeket a felismeréseket ennek az egy gondolatébresztő és lélekemelő mondatnak köszönhettem.

Keresd Te is azoknak az embereknek a társaságát, gondolatait, történeteit, akik Neked erőt adnak.
Mert Ők azok, akik inspirálnak Téged arra, hogy jobb legyél.
És azzal, hogy jobb leszek, egészségesebb is leszel.

Én ezt az utat választottam. Belülről kifelé dolgoztam. Nem fordítva. És így meggyógyultam. Nem volt könnyű, sőt, eszméletlen nehéz volt, de megérte az egész. Mert meghódítottam a csúcsomat. És innen gyönyörű a kilátás 🙂

Millió ölelés Nektek, mosolyogjatok ma is sokat.

Szeretettel,
Lux Boros Kata