Az endometriózis, mint ahogy a legtöbb, általunk tapasztalt életesemény gondolataink, érzéseink, tetteink eredménye. Az endometriózis valaminek a következménye. Ha azt hisszük, hogy az endometriózis csak úgy a semmiből, ok nélkül talált meg minket, akkor tévúton járunk.

A betegségek kialakulásáért mi vagyunk a felelősek. Lehet, hogy frászt kapsz ettől a gondolattól, tudom. A betegségeket természetesen nem tudatosan teremtjük magunknak. A tudatalattinkban futó programok eredménye, és a gondolataink, érzéseink, tetteink hosszas sorának eredménye. Mondok is egy példát.

Ha például orrba szájba esszük este a csokitortát, akkor előbb utóbb eredménye lesz: cuki kis zsírpárnák a testünk minden pontján. Ezt a folyamatot fel tudjuk gyorsítani azzal, ha egész nap ülünk. Az, hogy úgy döntöttünk, csokitortát vacsizunk, és semmit nem is mozogtunk, azt eredményezte, hogy elhíztunk. Valószínű jó gyorsan. És itt jön a kulcs. Nem az expasink a hibás a mi elhízásunkért! Persze végtelenül egyszerű azt mondani: 

Az a szemét, megcsalt, és még neki áll feljebb, ott is hagyott! És most ő miatta nézek így ki! Micsoda egy köcsög!

Ez itt egy tipikus felelősségáttolás. Tipikus példája, hogy hogyan lehet másra mutogatni.

Holott ki az egyedüli okozója a zsírpárnáknak? Ki döntött úgy, hogy mi márpedig csokitortába fojtjuk a bánatunkat, haragunkat? Na ki? Hát nem az exünk. A döntés a mi kezünkben van. Dönthetnénk ám úgy is, hogy azt mondjuk, oké, szemét volt, ez tény. Vannak ilyen emberek. Nekem meg pechem volt. Én pedig most fogom magam szépen, és elkezdek mozogni, mert amúgy is elhanyagoltam már magam. Inkább értelmes dologba ölöm az energiámat, minthogy most magam alá zuhanjak. 

Ez egy példa volt arra, hogy hogyan kerülünk bele mi a képbe. Ne vesztegesd az idődet arra, hogy másokra mutogatsz, és tolod át a felelősséget. Ezzel meghosszabbítod a gyógyuláshoz vezető utadat. Zsákutcában vagy, ha ezt játszod.

Nem történik ezen a világon semmi ok nélkül. Hiszek benne, hogy ha a felszín mögött zajló események mögé nézünk, ha felkutatjuk a dolgok, események, problémák, betegségek gyökerét, akkor lehetünk képesek arra, hogy a felszínen zajló eseményeket is megváltoztassuk. Addig csak gereblyézzük a sz@rt, már elnézést.

Hány évembe telt, mire felfogtam, hogy senkire nem mutogathatok. Senki nem tehet az én betegségemről. Mint ahogy senki nem tehet arról, hogy én hogyan érzek, gondolkozom bizonyos dolgokról. Senki nem tehet arról, és senki sem felelős azért, hogy milyen gondolatokat táplálok. Senki. Még egyszer leírom: SENKI.

És ahogy senki nem tehet arról, hogy én beteg lettem, így a megoldást is fölösleges mástól várni. Fölösleges arra várni, hogy majd más megoldja az én nyomoromat. Fölösleges várnunk másokra, mert így az irányítást is kiadjuk a kezünk közül. És amikor ezt megtesszük, tehetetlenekké válunk. Egyre kutyábbul érezzük magunkat, hiszen kimondatlanul is, de frusztrál minket, hogy nem tudjuk a helyzetet kezelni. Várjuk, hogy valaki mentsen már meg! Háló! Itt vagyok! Karoljatok fel! Oldjátok már meg helyettem a dolgokat!

És miért is adjuk ki az irányítást a kezünk közül? Miért várjuk másoktól, hogy elhozzák nekünk újra az egészséget? Miért helyezünk az orvosokra ekkora terhet? Miért tesszük át a felelősséget másokra? Majd miért szenvedünk még mindig, mert mások nem találták meg az endometriózis gyógymódját? Miért nem gyógyítottak meg még mindig?

Megszámlálhatatlan órákat töltöttem azzal, hogy ilyen és hasonló kérdésekre választ találjak.

A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a válasz erre egyszerűen az, hogy leragadtam. Bátran mondom el Neked, hogy leragadtam egy hároméves kislány szintjén. Lelkileg. Erre az önvizsgálattal töltött időszak alatt jöttem rá. Az egyik önfejlesztő könyvben, amit éppen faltam, egy nagyon érdekes felvetéssel találkoztam, és egyet kellett vele értenem.

A könyvben a felelősségvállalásról volt szó. Azt írta az író, hogy a felnőttek java azért nem képes felelősséget vállalni a saját életéért, mert megrekedt egy kisgyermek szintjén. Ott ragadtunk a gyermekkorban, amikor még anyu meg apu vigyázott ránk, gondoskodott rólunk. Nekünk nem kellett tennünk semmit azért, hogy ételt, ruhát, meleg otthont kapjunk. Anyu meg apu úgyis ott van. Valami probléma van a suliban, oviban, bölcsiben? Nem gond, anya apa megoldja. Szeretet, melegség, gondtalanság, mindenünk megvolt, nem kellett komoly, önálló döntéseket hozni, mi csak mentünk anyu és apu után. Ó, micsoda könnyedség! Nos, és hát sokan itt ragadtunk. És észre sem vesszük, hogy itt vagyunk. Felnőtt testben, de gyermeki állapotban. Másra mutogatunk, és nem hisszük el, hogy mi vagyunk a felelősek az életünk alakulásáért. Várjuk, hogy jöjjön anya-apa, és mentsen meg minket. Döntsön helyettünk. Valahogy elfelejtettünk felnőni. Elfelejtettük megtanulni a felelősségvállalást. Könnyebb anyutól és aputól várni a megoldást. És itt szépen be lehet helyettesíteni anyut-aput az orvosokkal, a kormánnyal, az oktatással, a főnökünkkel, a párunkkal, teljesen mindegy.

Megragadtunk a gyermeki szinten, és az irányítást még nem vettük vissza. Még nem tanultunk meg 100%-osan felelősséget vállalni az életünkért.

                    

Amikor ezt megtesszük, rájövünk, hogy mi vagyunk saját magunk megmentői. Nincs senki más. A környezetünk, az orvosaink segítenek minket a gyógyulásunkban. De meggyógyulni, megváltozni senki nem tud helyettünk. 

Ha eljutunk arra a pontra, hogy felismerjük, hogy mi teremtettük a betegségünket, akkor azután, hogy ezen szentségelünk egy sort, képesek leszünk változtatni. Nem sodródni az árral, hanem olyan döntéseket hozni, melyek valóban a mi javunkat szolgálják. Képesek leszünk higgadtan olyan döntéseket hozni, melyek visszavezetnek minket saját magunkhoz.

Amíg arra várunk, hogy más oldja meg helyettünk az életünket, addig mi takarékon vagyunk. Nem teszünk bele apait-anyait. És az eredmény is olyan lesz. Hagyjuk a másokra mutogatást! Hagyjuk, hogy mások oldják meg helyettünk az életünket! Így olyan életünk lehet, olyan életet teremthetünk magunknak, amivel mi elégedettek, boldogak vagyunk. Így megszűnik a dráma, megszűnik a folytonos szomorkodás és tehetetlenség érzése.

Állj fel, és vedd vissza életed irányítását. Senki nem tud Nálad jobban boldog, örömteli életet teremteni, mint Te saját Magadnak.

Szeretettel ölellek Benneteket,

Lux Boros Kata