Amikor betegségről beszélünk, különbséget kell tenni két típusú egészségügyi rendellenesség között.
- Akut betegség – ezek hirtelen fellépő bántalmak, melyek néhány nap, hét alatt véget érnek. Ilyen például pl. lázas megbetegedés, gyomorrontás, csonttörés, vágás.
- Krónikus megbetegedés – hosszabb ideig, hónapokig, vagy akár évekig elhúzódó rendellenesség. Ilyen például az endometriózis.
A modern orvoslás az esetek többségében sajnos tétlenül áll a krónikus betegségek gyógyítása előtt.
Az alapvető gond abban rejlik, hogy ugyanazokat a kezelési módokat alkalmazza egy krónikus megbetegedés esetén, mint egy akut bántalomnál: gyógyszeres kezelés, műtét.
Amíg egy akut betegség elhárítására, gyógyítására kiválóan alkalmas a modern orvoslás gyógyító eszköztára, addig a krónikus betegségek esetében arra alkalmas ez a módszer, hogy a tüneteket azaz magát a krónikus betegséget gyógyszeres kezeléssel, műtéttel enyhíteni, de meggyógyítani kevesebb sikerrel tudja.
A modern orvoslás nem veszi figyelembe az emberi egységet, nem egységesen tekint az emberre, mint a test-lélek-szellem hármasára, hanem kiszakítja belőle a legmateriálisabb részét, a testet, és azt próbálja meg orvosolni. Pont emiatt lehet sajnos a krónikus betegségek esetén sokszor sikertelen a modern orvoslás, annak ellenére, hogy a különböző kutatásokra, gyógyszerészeti fejlesztésekre felfoghatatlan dollár milliárdokat költenek.
A keleti orvoslásnak más a megközelítése. A keleti orvoslás, ami több ezer éves múltra tekint vissza, az emberi lényt a test-lélek-szellem hármas egységének tekinti, és az alkalmazott gyógymódok is erre a három területre terjed ki: Test – lélek – szellem/vagy más néven elme (Angolul Mind – Body – Spirit)
Egy krónikus betegség kialakulása sokszor a hosszú évek alatt folytatott egészségtelen életmód, folytonos stressz hatások, nem feldolgozott lelki traumák, negatív gondolkozásmód miatt alakulnak ki, ezért a betegség lefolyása eltér egy akut betegségétől. Mivel más a lefolyása, ezért a kezelési módszer is eltér egy akut betegség kezelési módjaitól.
Természetesen nem célom, hogy bárkit is lebeszéljek az orvosi ellátásról, hiszen mindannyian másak vagyunk, minden eset más és más. Vannak helyzetek, amikor a műtét elkerülhetetlen, de nagyon sok esetben elkerülhető lenne. Ha nem csak és kizárólag a gyógyszeres-műtétes úton járnánk, hanem elkezdenénk a betegségünk lelki, mentális okait felkutatni, akkor sokkal nagyobb esélyünk lenne arra, hogy a betegséget ne csak kezeljük, és a tüneteket enyhítsük, hanem arra, hogy a betegségtől megszabaduljunk.
A nyugati orvoslás, annak ellenére, hogy ‘csak’ pár száz éves múltra tekint vissza, fantasztikus eredményeket ért el az akut problémák gyógyításában. Az életveszélyes sérülések elhárításában, gyógyításában. Ha eltörik valamink, elvágtuk a kezünket, eszünkbe ne jusson akupunktúrára, hangfürdőre, családállításra elmenni! Azonnal irány a kórház!
Viszont, ha egy krónikus betegség alakult ki a szervezetünkben, és ha nem úgy akarjuk élni az életünket, hogy folyamatosan betegnek érezzük magunkat, aki tulajdonképpen beteg, csak tünetmentes (!), akkor bizony olyan utakra is rá fogunk lépni, ami bár a nyugati orvoslás által nem alkalmazott, mégis működik. És persze a keleti orvoslás, vagy éppen a hagyományos népi gyógyászatban ugyanígy megtalálható. Ez pedig teljesen rendjén van, és tulajdonképpen ennek kellene az alap megközelítésnek lenni.
Arra viszont ne várjunk, hogy az orvosi rendelőben majd szó kerül a betegség lelki hátterének felkutatására, illetve milyen módszerek léteznek a testi fájdalmak mögött meghúzódó lelki okok gyógyítására (és nem kezelésére), vagy éppen milyen szerepet játszik a negatív énkép, az, hogy nem szeretjük magunkat, vagy éppen az, hogy a stressz hogyan juttatott minket idáig.
Egy fizikai betegség, ami már a testünkön jelentkezik, mindig valaminek az eredménye.
Amíg az eredményt próbáljuk meg erőszakkal eltüntetni, addig magát a betegséget kiváltó OKOT érintetlenül hagyjuk. Amíg az okot érintetlenül hagyjuk (ez az ok pedig általában több ok, és a test – lélek – elme területein kell kutakodnunk) addig a betegség betegség marad. Gyógyszerek, műtétek és minden, ami ezzel jár.
A mi feladatunk az, hogy megkeressük, mik lehetnek a mi esetünkben a betegség kiváltó okai, és ezeket az okokat gyógyítsuk meg. Amikor az okokat meggyógyítottuk (ez általában egy folyamat, és nem egyik napról a másikra történő azonnali valami), akkor a tüneteknek nem lesz táptalaja, amiben meggyökerezhetne.
Így történhet az meg, hogy van olyan, aki egy krónikus betegségből meggyógyul, annak ellenére, hogy minimálisan támaszkodott a modern orvoslás kínálta gyógymódokra, és van olyan, akinek még annak ellenére sem javul az állapota, hogy teljesen, csak és kizárólag a modern orvoslást használja, mint gyógyulási lehetőséget.
A bejegyzés végére pedig még egy összetevő, amiről szintén egy szó nem esik a rendelőben, és persze nem azért, mert ez ne lenne fontos, de hát sajnos ilyenekre nincsen idő, mert 15 perce van rám az orvosnak…
Ez pedig
a hit.
A hit abban, hogy jobban leszünk, elengedhetetlen a javulásunkhoz.
Ha nem hiszünk abban, hogy ez egyszer el fog múlni, akkor a saját szenvedésünket húzzuk el. Hinnünk kell benne, mert hit nélkül nincs gyógyulás. Ha nem tudsz abban hinni, hogy te egyszer újra teljesen egészséges leszel, akkor keress olyat, amiben hinni tudsz, és ami a javulásodhoz kapcsolódik. Kis lépésekkel is lehet haladni, mindegy, a lényeg, hogy higgy benne.
Bennem nem hitt a modern orvoslás, mert neki én gyógyíthatatlan beteg voltam. És vagyok a mai napig, egészen addig amíg felfejlődik annyira a tudomány, hogy megtalálják a gyógymódot az endometriózisra, na és onnantól kezdve már nem leszek gyógyíthatatlan beteg neki. Én ezt nem vártam meg, mert az egészségemet, a saját testemet nem egy kívülálló tudománytól teszem függővé. (Már. A betegségem elején így volt. 2 műtét, gyógyszerek, betegségtudat, mindent volt.) Nem vártam többet arra, hogy engem valaki meggyógyítson. Elkezdtem felkutatni azokat az eszközöket, amikkel én is tehetek az egészségemért, amivel bizonyítottan befolyásolni tudom a testemben zajló kémiai és biológiai folyamatokat, és ehhez nem kellenek gyógyszerek, nem kellenek műtétek, ami kell, az a bátorságom, hogy szembe tudjak nézni önmagammal. Persze nem ebből állt csak és kizárólag a gyógyuláshoz vezető utam, de ha százalékosítani akarjuk, hogy milyen arányban vettem igénybe testet érintő kezelést, és milyen arányban lelki-mentális gyógyítást, akkor test 20%, lélek-elme 80%.
Én hittem magamban, volt annyi erőm, hogy megtaláljam a hitemet. És ekkor következett be a változás, aminek köszönhetően visszafordult a folyamat. A csokoládé petefészek ciszták (4,34 cm és 4,94 cm) felszívódtak. Hittem benne minden porcikámmal, hogyha az odanőtt a semmiből, (hiszen nem úgy születtem, hogy azok ott voltak) akkor az bizony képes arra, hogy vissza is fejlődjön. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan, de hittem benne. Alaposan elmélyedtem a test-lélek-tudat területeiben, és ezennel az endometriózis okait kutattam fel, és gyógyítottam meg őket. Nem vagyok én csodaember. Nem is tartom véletlennek. Sem szerencsének. Tudatos célom volt: újra egészséges akartam lenni, és ezért keményen dolgoztam. Ugyanakkor nem görcsöltem rá. Csináltam, ami elém került, kipróbáltam csomó mindent, és egyszer csak, 3 év után elmúlt.
Én abban hiszek, hogy mindannyian képesek vagyunk arra, hogy az életünk irányítását a kezünkbe vegyük. Egy ilyen élethelyzet, mint az endometriózis pont arra tanít minket, hogy vegyük a kezünkbe a saját életünket. Meg fogunk lepődni, mennyi mindent tehetünk saját magunkért. Ez az élethelyzet nem könnyű, sőt. Én nem lennék az az ember, aki ma vagyok, ha nem élem meg az endometriózist. És nem megyek végig az úton. Pokoli nehéz volt, teli szenvedéssel, kínokkal, tönkrement emberi kapcsolatokkal, pofonokkal, önsajnálattal, vergődéssel. Mégis hálás vagyok, mert fel tudtam innen állni, és ahogy a mondás tartja, ami nem öl meg, az megerősít. Napoleon Hill mondta, amit az életemmel határozottan alá tudok támasztani:
Minden szerencsétlenség egy vele egyenértékű vagy nagyobb előny csíráját rejti. Néha a dolgok, amik szerencsétlenségnek tűnnek, nem mások, mint álruhába öltözött lehetőségek.
Szeretettel ölel: Kata